Újabb végzetes baleset: ezúttal Szabolcsban

Két autó ütközött frontálisan.
A két jármű Ibrány és Gávavencsellő között, a tiszaberceli elágazás után karambolozott szerda délután. Frontálisan ütköztek, az egyik sofőr nem élte túl a balesetet A rendőrség a helyszínelés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta, az arra közlekedőket Tiszabercel irányába terelik.
Közben Budapesten, az I. kerületben villamossal ütközött egy autó, ám szerencsére senki sem sérült meg.
A 3-as főúton azonban ketten is életüket vesztették, miután két autó ütközött a 3-as főút 37-es kilométerénél. a helyszínre tűzoltókat riasztottak, a halottak és a sérültek is a roncsok közé szorultak, ki kellett szabadítani őket. További négy ember pedig kórházba került, egyikük életveszélyes, a többiek súlyos sérülésekkel.
Címkék: halálos baleset