Lehullt a lepel a „gyerekekre vadászó” nő rejtélyéről

A XIII. kerületi iskola közleményéből kiderült, a „budapesti szülők réme” csupán egy anyuka, aki még véletlenül sem akart gyereket rabolni.

Iskolánkban nem voltak gyermekrablásra utaló jelek és egyéb bűncselekmény gyanúja sem merült fel az ügyintézési célzattal iskolánkba látogató, feltételezhetően szülő részéről – fogalmazott szerdai közleményében a III. kerületi Hunyadi Mátyás Általános Iskola. Az intézmény most részletesen leírta, mi is történt a kérdéses napon.

Gyereket íratott és szakkört indított volna

Eszerint egy hölgy az évnyitó ünnepségen a portán bejelentkezett  az igazgatóhoz,  mivel egy másik iskolába járó gyermekét át szerette volna íratni, emellett a portán a terembérlés lehetőségeiről is érdeklődött. Mivel az intézmény vezetője éppen ünnepi beszédet tartott, a szülő részt vett az ünnepélyen, majd igénybe vette a B. épület mosdóját. Onnan kilépve megszólított egy első osztályos kislányt, ám a gyerek megijedt tőle és sírni kezdett. A nő egyébként azt mondta neki, hogy  múzeumpedagógus és foglalkozásokra vinne gyermekeket. A kisdiák ezt nem értette.

A sírást meghallotta az osztályfőnök, odament és közölte, bármilyen szakkör csak igazgatói engedéllyel tartható az iskolában. Ezután megkérte egy kolléganőjét, hogy  kísérje át a hölgyet az intézmény vezetőjéhez. Az igazgató ekkor épp értekezletet tartott, ezért az iskolatitkárral beszélt, aki  megerősítette mindazt, amit a tanárnő a szakkörökkel kapcsolatban mondott néhány perccel korábban, és mivel éppen ő is az aulába készült, lekísérte az asszonyt, aki ezek után távozott.

„A Hunyadi Mátyás Általános Iskolában ennyi történt” – írják. Mindemellett persze köszönik, amiért a kerületi rendőrkapitányság a gyermekek védelmében kivizsgálta a valóságtartalom nélküli bejelentéseket is, és felhívták a szülők figyelmét az esetleges veszélyekre. Úgy vélik, a sajtóban az üggyel kapcsolatban a valóságos történéseket teljes egészében eltorzító közlések jelentek meg.

Rendőrt hívtak, fantomkép készült, keresték

A történet már több mint egy hete terítéken van, miután az említett XIII. kerületi iskola értesítette a rendőrséget a gyanús asszonyról, és több kerületi tanintézmény, óvoda figyelmeztette a szülőket a lehetséges veszélyről.  A Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgatója akkor azt nyilatkozta a divany.hu-nak, hogy az ő iskolájukba egy nő azzal az indokkal ment be, hogy a gyerekét szeretné beíratni. Nagyon furcsán viselkedett, zavart volt, remegett. Elkapott egy kisdiákot, és azt mondta neki, hogy különórára kell mennie. Később a biztonsági szolgálat kísérte ki a nőt az épületből. Az eset után értesítették a rendőrséget. A rendőrség is közleményt adott ki pár nappal később, melyben arról tájékoztattak, keresik a nőt, bár a bejelentés és az eset között négy nap telt el.  Úgy tudni, azóta rengetegen hívták a rendőrséget, mert látni vélték az asszonyt, egy anyuka például a Facebook-oldalán számolt be egy gyanús idegenről, akivel egy III. kerületi játszótéren találkozott.

Kedden a rendőrség fantomképet tett közzé a nőről, melyet a fent említett általános iskola munkatársai segítségével készítettek, ugyanakkor hozzáfűzték, egyelőre mindez városi legenda.

Címkék: