Nagyhalászi baleset: már két halálos áldozat van

A kórházban halt meg a vasárnapi karambol egyik sérültje.

Mint arról korábban beszámoltunk, vasárnap délután Nyíregyháza és Nagyhalász között egy előzésben lévő személygépkocsi frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő autóval.

A baleset során az előző kocsit vezető 29 éves nagyhalászi férfi a helyszínen életét vesztette, két sérültet pedig kórházba szállítottak. Az egyik sérült egy 29 éves gégényi férfi, az orvosi ellátás ellenére a kórházban életét vesztette.

Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó közúti baleset okozása bűntett elkövetése miatt indított nyomozást, melynek során szakértő bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit.