Vádat emelhetnek a posta volt vezére ellen

Hat ember, köztük Szabó Pál volt vezérigazgató, helyettese és a korábbi beruházási igazgató ellen javasol vádemelést a postaszékház eladása és az új irodaház bérleti szerződése miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság - tudta meg az MTI Hírcentrum.

A rendőrség szerint az érintettek 2007-ben és 2008-ban irreális adatokat tartalmazó kimutatásokkal megtévesztették az ÁPV Zrt.-t, ezért a vagyonkezelő végül a legdrágább megoldás, a postaszékház eladása és új irodaépületek bérlése mellett döntött.

Az igazságügyi szakértők megállapították, hogy az ügylet kilencmilliárd forintos többletköltséget okozott az államnak – hangzott el a Kossuth Rádió Esti Krónika című műsorában.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a műsorban elmondta: az ügy iratai megérkeztek a Fővárosi Főügyészségre.

A nyomozó hatóság “különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt tett az ügyben vádemelési javaslatot. A vádemelés kérdésében a főügyészség a törvényes határidőn belül dönt” – közölte.

A műsorban elhangzott, hogy a Magyar Posta központi székházát és Szugló utcai telephelyét 2008 márciusában 5 és fél milliárd forintért vásárolta meg a Wallis cégcsoporthoz tartozó kft. A posta már fél évvel a székház eladása előtt szerződést kötött egy XIII. kerületi irodaház tíz évig tartó használatára, havi százmillió forintos bérleti díjért.