Franciakulccsal verte agyon élettársát és anyósát

A férfi agya akkor borult el, amikor meglátta összepakolt holmiját. A brutális gyilkos két napig bujkált, majd feladta magát.

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék szerdán Pelády Tibor Ferencet, aki 2011 márciusában Fóton megölte élettársát és annak édesanyját. A bíróság különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a 34 éves férfit, aki legkorábban negyven év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ítélet nem jogerős.

A vádirat szerint a biztonsági őrként dolgozó vádlott internetes társkereső révén ismerkedett meg a jó anyagi körülmények között élő fóti nővel, aki egy budapesti reklámcég vezetője volt. Kapcsolatuk szorosabbá válásával a férfi a fóti családi házba költözött, ahol a nő édesanyja is lakott. Az együttélés konfliktusokkal, veszekedésekkel volt terhes, s a helyzeten az sem segített, hogy 2011 januárjában kislányuk született. 2011. március 23-án a nő kiadta Pelády Tibor Ferenc útját. A férfi a nagyrészt már összecsomagolt holmija láttán úgy felbőszült, hogy egy franciakulccsal sokszor lesújtott élettársára, majd pedig annak édesanyjára.

Kisgyermeküket megetette, majd beült az áldozat kocsijába, és visszatért a munkahelyére, levelet írt egyik kollégájának, azt kérve, hogy gondoskodjon a felügyelet nélkül maradt kislányról. Pelády Tibor Ferenc két nap bujkálás után feladta magát a rendőrségen. Az ítélet szóbeli indoklásában elhangzott: az okozott sérülések alapján megállapítható volt, hogy a férfi tisztában volt cselekményével, ezért nem áll meg az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette, amint perbeszédében a védő kérte. Pelády Tibor Ferenc az utolsó szó jogán azt mondta, megbánta tettét, és bocsánatot kér.