Kínozta lovait a kegyetlen gazda

Nem kaptak enni, inni és hónapok óta nem jutottak ki a szűk karámból, ahová bezárták őket. Egyikük nem bírta a szenvedést, elpusztult.

Az éhező, szűk és koszos karámba zárt patásokra Bakonyoszlop és Sövénykút között bukkant rá a körzeti megbízott. A lovak kórosan soványak voltakés patáik is megsérütek.

A kilenc állat közül nyolc sürgős segítségre szorult, egy azonban sajnos már halott volt, amikor az egyenruhás rájuk talált. További rendőrök érkeztek a helyszínre, az állatokat – ellátásuk mellett – lefoglalták.

A Zirci Rendőrörs emberei adatgyűjtésbe kezdtek, hogy megtalálják az állatok gazdáját. A vizsgálatokban a Kormányhivatal állategészségügyi szakemberei is részt vesznek. Az állatorvos szaktanácsadói nyilatkozata alapján azonban már most egyértelmű, az lovakért felelős személynek állatkínzás bűncselekménye miatt kell felelnie.

A rendőrség jövő hét közepére ígér részletesebb tájékoztatást az ügyről.