Pintér szerint nagy a rend

A belügyminiszter szerint ma lényegesen nagyobb a rend az országban, mint két éve, a kormányváltás idején. Pintér Sándor az M1 Az este keddi műsorában arról beszélt, ma már mindenki tudja, hogy milyen cselekmény után, milyen büntetésre számíthat.

Pintér Sándor a rendőrségi átalakításokról szólva azt mondta, már hivatalba lépésekor megállapították azokat az objektív mérőszámokat, amelyek alapján a rendőri vezetőket és egységeket minősíteni lehet. Hozzátette: a türelmi idő lejártával a rendőri vezetőknek “ezeket a mérőszámokat hozniuk kellett”.

Közölte, a minősítések során 23 bűncselekmény típus, illetve elv alapján mérlegeltek; ezek között említette az elkövetett bűncselekmények számát, az adatok alakulását az előző évhez, valamint a rablások, a betöréses lopások felderítési számait. Jelezte: “akik mentek, azok nem javítottak, hanem rontottak”, ezért kért fel másokat ezekre a posztokra. Ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett rendőri vezetőket nem elbocsátották, hanem más beosztásba helyezték.

Arra a felvetésre hogy “alvilági figurák magukkal rántottak magas rangú rendőri vezetőket”, a belügyminiszter elmondta: titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel gyűjtöttek adatokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai, és amikor a kellő bizonyítékokat sikerült begyűjteniük arra, hogy milyen szintig ért el az alvilági vesztegetés a rendőrségen belül, akkor az ügyet átadták a Legfőbb Ügyészségnek.

Arra a kérdésre, mindezek alapján mennyire érinti a korrupció a rendőrséget, Pintér Sándor azt mondta, a rendőrség kevésbé fertőzött, mint a társadalom többi része.

A korkedvezményes nyugdíj megszüntetéséről azt mondta, 70 és 100 között van azoknak a száma, akik kérték a szolgálatba való visszahelyezésüket. Ez, mint mondta, nem sok, de nem is kevés. Kitért arra is, eddig heten jelezték, hogy a rendőrség állományából el kívánnak menni azok közül, akik az átszervezés következtében más beosztásba kerültek. A belügyminiszter arról is beszélt, hogy 4200 rendőr kiképzését kezdték meg miniszteri kinevezése óta, és a kiképzéseket követően 3500-zal nőtt a rendőri létszám.