Őrjöngés a Zápor utcában

Repült a vödör, a lábasfedő, de még a felmosófa is. Rendőrök, tűzoltók és mentősök próbálták jobb belátásra téríteni az idős asszonyt.

Pénteken az óbudai Zápor utca egy négyszintes társasházához riasztották a rendőrséget, miután bejelentés érkezett hozzájuk, hogy valaki valaki befőttes üvegeket dobál az utcára az egyik ablakból – tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A Hír24 úgy értesült, a harmadik emeleten lakó idős asszony azzal fenyegetőzött, hogy végez magával. Amikor a rendőrök, majd a tűzoltók ebben meg akarták akadályozni, dobálni kezdett. Nem csak befőttesüvegeket hajigált, repült a telepakolt szatyor, felmosófa, vödör, lábasfedő, zacskó kávé. Az utca érintett szakaszát az egyenruhások lezárták.


A képre kattintva galéria nyílik!Fotó: Hír24

A tűzoltók darus autóval érkeztek a helyszínre, emelőkosárban akarták lehozni az asszonyt, aki végül saját lábán, a lépcsőházon keresztül, rendőrök és tűzoltók kíséretében hagyta el otthonát, miután sikerült bejutni a lakásába. Az idős nőt  jelenleg kórházban kezelik.

A rendőrség tájékoztatása szerint senki sem sérült meg, viszont az ablakból kidobott tárgyak két parkoló kocsit is megrongáltak.