Strandon kapták el a bankrablót

Egy tiszai túrán akarta kipihenni magát, de lecsaptak rá a nyomozók.

A 29 éves A. Attila július 6-án ment be az egyik újpesti bankfiókba, majd fegyverével megfenyegette az alkalmazottakat, a szerzett pénzzel pedig elmenekült. A támadó nem bántott senkit, nem használta a fegyverét.

Úgy döntött, a bankrablás fáradalmait egy tiszai túrán piheni ki, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a nyomában voltak, strandolás közben csaptak le rá.

A férfi lakásában megtalálták a fegyvert, kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését is elismerte. A Budai Központi Kerületi Bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte.

Az elfogásról készített videót itt nézheti meg.

Címkék: bankrablás