NAV: feketemunka a luxusétteremben és színházakban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 52 millió forintnyi bírságot szabott ki és tizenöt üzletet záratott be a télen. A fővárosban és Pest megyében több mint 1600 vizsgálat volt, minden harmadik esetben találtak valamilyen hibát, hiányosságot.

Az adóellenőrök november közepétől pénzügyőrökkel, rendőrökkel és a fővárosi és a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek munkatársaival közösen ellenőriztek. Azt vizsgálták, a vállalkozók adnak-e számlát, az alkalmazottak be vannak-e jelentve. Ellenőrizték az áruk eredetét és a pénztárgépeket is.

A tapasztalatok szerint többen adtak nyugtát, számlát, mint 2010-ben. Ugyanakkor a foglalkoztatottakkal kapcsolatos kötelezettségek terén lazult az adózási fegyelem, egyre több munkavállalót alkalmaznak feketén. A revizorok több budapesti színház ruhatárában és büféjében is ellenőriztek, amelyek a közlemény szerint nem várt eredményekkel zárultak: minden vizsgált színházban komoly szabálytalanságokat tártak fel. A körülbelül egytucatnyi ellenőrzés egyikénél sem kaptak nyugtát az ellenőrök, több esetben pedig az alkalmazottakat is feketén foglalkoztatták.

Az egyik belvárosi luxusétteremről kiderült, hogy az alkalmazottak mindegyikét – a kézilánytól kezdve a pincéreken át a szakácsokig – bejelentés nélkül dolgoztatták, de előfordult olyan eset is, hogy egy előkelő szálloda ékszerüzletében sem kaptak számlát az ellenőrök az igen borsos áron kínált ékszerről. A NAV folytatja a szolgáltatási szektor eddig kevésbé vizsgált területeinek ellenőrzését, különös figyelmet fordítva a foglalkoztatás terén tapasztalt visszaélések felszámolására.

Címkék: