Prostitúcióra kényszerítettek egy fiatalkorú lányt Nyíregyházán

A 27 éves férfi heteken át bezárva tartotta, és többször meg is erőszakolta a lányt.

A nyomozás adatai szerint a férfi meztelen képeket is készített a fiatalról, amelyeket egy örömlányokat hirdető internetes oldalon használt – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.

A százados hozzátette: a 17 éves, intézetben nevelkedő, de szinte állandóan szökésben lévő lány – vallomása alapján – pénztelensége miatt először önként vállalkozott prostitúcióra, amit később hiába próbált abbahagyni. Futtatója kezdetben kedvesnek tűnt, de végül minden bevételét elvette, ha pedig nem úgy dolgozott, hogy az a férfinek tetszett, életveszélyesen megfenyegette. A lány egy idő után elmenekült futtatója bérelt lakásából, és másutt, saját maga próbált prostitúciós tevékenységből megélni. A férfi februárban azonban rátalált, egy ügyfélként jelentkező barátjával kereste fel, kést tartottak a nyakához, és erőszakkal magukkal vitték.

A szóvivő tájékoztatása szerint a 27 éves gyanúsított nem elégedett meg a kitartója által naponta megkeresett több tízezer forinttal, többször meglopta az éppen a lánnyal lévő kuncsaftokat, emiatt külön eljárás folyik ellene. A lánynak március 25-én sikerült megszöknie fogva tartójától, aki többször meg is erőszakolta.

A férfit a rendőrség személyi szabadság megsértése, erőszakos közösülés, üzletszerű kéjelgés elősegítése, kitartottság, illetve tiltott pornográf felvétellel visszaélés megalapozott gyanújával őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezését. Társa szabadlábon védekezhet.

Címkék: prostitúció