Csak a lányát kímélte meg a fóti gyilkos

Lapértesülés szerint korábban az idegenlégióban szolgált Pelády.

A Népszabadság információi szerint idegenlégiós volt a fóti kettős gyilkosság elkövetője. A férfi a rendőrség szerint meggyilkolta gyermeke anyját és annak édesanyját, majd egy levélben tudatta, hogy a családi házban hagyott egy csecsemőt. Íme a feltételezett fóti mészáros fotója!

A helyiek szerint sejthető volt, hogy előbb-utóbb baj lesz. A lap szerint a 39 éves nő Pelády Tibor Ferenc felesége volt, az MTI korábban arról számolt be, hogy a barátnője volt az áldozat.

A férfi viselkedése – ismerősei szerint – mindig is zavart volt. Sőt, fóti beszámolók szerint a férfi – meggyilkolt – felesége korábban rendszeresen gyógyszereket szedett, kettejük kapcsolata egyértelműen konfliktusos volt. „Sokan tudták, hogy előbb-utóbb valami baj lesz, de nem volt mit tenni. Külsőleg nem látszott semmi, csak a megérzés maradt. Kár, hogy beigazolódott a félelem” – mondta Népszabadságnak a családot régóta ismerő egyik fóti lakos.

A Hír Televízió helyszíni tudósítója azt mondta, a rendőrség nem árulta el, mikor történt pontosan a kettős tragédia, és azt sem, mi lehetett az indíték. A feltételezett gyilkos már nem élt együtt gyermeke anyjával. A kislány állapotáról későbbre ígértek tájékoztatást, egyelőre annyit lehet tudni, hogy kiszáradás gyanújával szállították egy fővárosi kórházba.

A rendőrség nagy erőkkel keresi a 34 éves Pelády Tibor Ferencet, aki egy LUH-405 frsz. szürke színű Nissan Qashqai típusú személygépkocsival közlekedik. Kérik, hogy aki a férfi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 061-443-5119 telefonszámot, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107, 112 központi segélyhívókon.

AJÁNLOTT LINK:

Csak a babának kegyelmezett a brutális fóti gyilkos (Hír24)

Címkék: