Őrizetben a pusztaföldváriakat rettegésben tartó zsaroló

A férfi többek közt tavaly nyáron két dinnyét adott egy helyi lakosnak, amelyekért három alkalommal 40-40 ezer forintot kért.

Letartóztatták azt a pusztaföldvári zsarolót, aki rettegésben tartotta a Békés megyei falu lakosságát – közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel. A 41 éves, többszörösen bűntett férfi például tavaly nyáron két dinnyét adott egy helyi lakosnak, amelyekért három alkalommal 40-40 ezer forintot kért. A sértett annyira félt a zsarolótól, hogy a nyilvánvalóan aránytalan összeget két alkalommal is kifizette. Egy másik áldozatát arra kényszerítette, hogy az általa egymillió forintért eladott ingatlan ellenértékeként éveken keresztül havonta 50 ezer forintot fizessen neki. Így a sértett az ingatlan vételárának többszörösét adta oda a gyanúsítottnak – tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A zsarolót a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, s a rendőrség további nyomozással igyekszik megtalálni azokat a további esetleges sértetteket, akiket szintén megfélemlített és megkárosított a gyanúsított – tette hozzá Vargéné Szombati Andrea.

Címkék: zsaroló