Előzetesben a csecsemőgyilkossággal vádolt anya

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a budapesti nőt, aki a gyanú szerint megölte egyhetes kisbabáját.

Mint arról korábban beszámoltunk, az ügyészség indítványozta, hogy a 31 éves nőt a Budai Központi Kerületi Bíróság helyezze előzetes letartóztatásba, és rendelje el elmegyógyászati megfigyelését is. A bíróság az ügyészi indítványoknak kedden délelőtt helyt adott, a fiatal anya így egy hónapra az Elmegyógyító és Megfigyelő Intézetbe (IMEI) kerül.

A csecsemő holttestére múlt hét csütörtökön találtak rá Budapesten, a XVII. kerületi Domaszék utca egyik lakásában. A mentők a körülbelül egyhetes kisbabát megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. A gyerek testén súlyos sérülések nyomai látszottak, a mellkasán is voltak sérülések, de a korábbi hírekkel ellentétben a lába nem tört el. A rendőrök szombaton emberölés gyanújával vették őrizetbe az anyát. A Független Hírügynökség úgy tudja, a fiatal anya korábban is állt már pszichiátriai kezelés alatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt nyomoz.

Címkék: csecsemő