Vádat emeltek a csepeli kettős gyilkosság ügyében

A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint 2009. január 7-én, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában a pedellus lőtte le az igazgatót és az egyik tanárt.

A két vádlott – a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola volt gazdasági igazgatóhelyettese és pedellusa – 2009. január 7-én késő délután érkezett az iskolába – áll a vádiratban, mely szerint előzetesen elhatározták, hogy a pedellus lelövi az igazgatót, hogy az általuk a volt igazgatóhelyettes ellen összegyűjtött bizonyítékok ne kerülhessenek a hatóságokhoz. A gyilkos fegyver a pedellus engedély nélkül tartott fegyvere volt – derül ki a Fővárosi Főügyészség hétfői közleményéből, melyben a vádlottakat D. Gáborként és K. Tamásként jelölték meg.

A hétfőn benyújtott vádirat szerint a fegyvert elsütő pedellust előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel vádolják. Deme Gábor volt gazdasági igazgatóhelyettes ellen bűnsegédként, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség.

Ruttner György, a bűnsegédként vádolt Deme Gábor ügyvédje azt mondta: az iratismertetéskor nekik bemutatott iratanyagok és bizonyítékok között semmi nincs, ami arra utalna, hogy a két ember akár csak említés szintjén is beszélt volna a gyilkosságról korábban. A védő szerint az ügyfele elleni vád azért meglepő, mert a nyomozás két évében ki kellett volna derülnie, hogy Deme Gábor ellen miért folyik eljárás. Mivel az ügyvéd szerint ilyen bizonyíték nincs, ezért a vádiratban foglaltakat nem tartja elegendőek arra, hogy Deme Gábort elítéljék.