Kiverte a gondnok a korcsolyázó gyerekek fogát

Orra és foga is tört annak a gyereknek, akit a jászberényi jégpálya gondnoka hagyott helyben még december 1-jén.

A fiút a helyi kórházban látták el, innen értesítették a rendőrséget is. A gyerek 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden.

Az esettel kapcsolatban két fiút hallgattak ki – mondta Szabó Zita. A gyerekek is megerősítették, hogy a gondok bántotta őket. Az eset testnevelésórán történt, a gyerekek két csoportban voltak, a tanár éppen a másik csoporttal foglalkozott, amikor a konfliktus kirobbant. A gyerekek összevitatkoztak a gondokkal, akit az bosszantott fel, hogy hógolyóval dobáltak meg egy kislányt. A vita végül odáig fajult, hogy a gondnok megütötte a 11 és 12 éves fiút. Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta, a gondnok beismerte tettét, ellene súlyos testi sértés miatt indult eljárás.

Címkék: diákokmegüt