Laura fejét baseballütővel verték szét

A magyar származású Szendrei Laura a vancouveri Mackie Parban találkozott volna barátaival, amikor lecsapott rá a rém.

– Három ütést mértek a fejére egy baseballütővel, komoly agykárosodást szenvedett. Megműtötték, de az agy visszafordíthatatlan sérülése miatt nem tudott volna normális életet élni, ezért vasárnap reggel 9 óra 15 perckor a szülők engedélyezték, hogy lekapcsolják a gépekről a 15 éves lányt.

– Akkor az én szívem is megszűnt tovább verni – írta internetes naplójában Laura egyik barátnője. „Nem hiszem el, hogy elmentél! Olyan sokunk életére hatottál, jobbá tettél minket. Miért kellett meghalnod? Milyen beteg, gonosz emberi elme tehette veled ezt?” – zakatoltak a kérdések a fejében. A veszteséget a szülők sem képesek feldolgozni. Az édesapa, Michael Szendrei csupán annyit nyilatkozott: „Vissza akarom kapni a lányomat.”

A rejtélyes elkövető, aki vélhetően beteg elméjű lehet, a hírek szerint májusban egy sétáló nőt ütött tarkón, majd júniusban egy kocogó lány mögé lopózott. Júliusban csapott le harmadszorra, akkor egy nő fenekét ragadta meg. És most már gyilkolt is. Az indíték még nem ismert, hiszen egyik áldozatát sem próbálta meg megerőszakolni. Az incidensek miatt a közeli iskolák diákjai szabályosan rettegnek. A tragédia hírére sokan felkeresték a helyszínt, hogy virágokat, üzeneteket helyezzenek el vagy gyertyát gyújtsanak Laura emlékére.

Címkék: laura