Fejjel lefelé lógott az ablakból a kizuhant kislány

A kórházban belehalt sérüléseibe az a kislány, aki hétfőn kora délután zuhant ki egy nagykanizsai házból.

A tűzoltókat a lakók értesítették, amikor meglátták az ablakból lógó kislányt. Bár 3-4 perc alatt a helyszínre értek, a gyerek nem bírta tartani magát és lezuhant.

A kislányt a mentők kórházba szállították, már a mentőben eszméletlen volt, és a keringése is leállt. Az orvosok két órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni, fél 3 körül meghalt – mondta Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház orvos-igazgatója.

Szemtanúk szerint a kislány valójában nem a hetedik, hanem a nyolcadik emeletről zuhant le. Elmondásuk szerint próbáltak neki segíteni, ágyneműket dobtak a földre, hogy a gyerek arra essen. Végül a kicsi nem ezekre zuhant rá. Ezalatt voltak, akik megpróbáltak bejutni a lakásba is, de sikertelenül, az ajtón három biztonsági zár volt. A szemtanúk beszámoltak arról is, hogy a kislány egyedül volt a lakásban, édesanyja az egyik szomszédnál járt.

Címkék: kizuhant