Megálmodta fia halálát a hajdúnánási édesanya

Erika hiába mondta gyermekének, hogy ne barátkozzon a gyanús ügyekbe keveredő fiúkkal.

„Képtelen vagyok rá, hogy továbbra is itt éljek. Minden Árpira emlékeztet, napok óta most először léptem be a szerda óta érintetlen szobájába” – a gyászoló édesanya, akinek szerdán ölték meg 15 éves gyermekét.

A 14 éves N. Zsolt és a 16 esztendős K. Attila gyanúsítottak két hete tervezték el, hogy végeznek. K. Árpival. A srácot a Keleti-főcsatornához vitték fürdeni, majd hátulról elvágták a torkát, és a közel húszcentis kést tövig mártották a hátába. A gyanúsítottakra legfeljebb 15 év börtön várhat.

„Hiába reménykedtem, mégis valóra vált a pár nappal ezelőtti álmom, amiben a fiam meghalt” – panaszkodik az anyuka, majd hozzáteszi: „Hazugság, hogy a fiam bringát lopott, és megfenyegette a két másikat, hogy megöli őket, ha feldobják. Éppen hogy ő adta el a saját BMX-ét az egyiknek, hogy az érte kapott pénzből ajándékot vehessen a névnapomra, ám a vevő azóta sem fizetett. Szívesen az elkövetők szemébe néznék, és meghallgatnám szörnyű tettük magyarázatát, de tudom, bármit is mondanának, képtelen lennék nekik megbocsátani” – nyilatkozta elkeseredetten Erika.

Címkék: hajdúnánási