Már négy halott a 67-es úton történt balesetben

A karambol helyszínén, Somogyaszalónál hárman életüket vesztették, s a kórházban délelőtt meghalt a szemközti sávba átsodródott autó vezetője is.

Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense korábban elmondta: az autó, amelyben négy férfi ült, eddig ismeretlen okból átsodródott a szemközti sávba, ahol nekiütközött a szemből érkező személygépkocsi oldalának. A jármű utasai közül hárman a helyszínen meghaltak, a sofőrt súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba; a férfi délelőtt elhunyt.

A másik gépkocsiban egy idős mernyei házaspár és a fiuk utazott. Az egyikük súlyosan megsérült, a másik két sérült állapotáról nem érkeztek pontos információk – tette hozzá a sajtófelelős.

Tájékoztatása szerint a baleset helyszínén a vártnál tovább tart a vizsgálat és a műszaki mentés, ezért a forgalom előreláthatóan csak 10 óra után áll helyre. Addig az autósokat Igal felé, a Kaposvár és Szántód közötti útra terelik.

Címkék: