Húsz percen múlt a halálra gázolt rendőr élete

Egy özvegyet és egy kislányt hagyott hátra Radovic Dusán.

Húsz perc volt hátra a szolgálatból, amikor jelzés érkezett: erősítést kérnek, egy sötétkék BMW-t üldöznek a Keleti pályaudvar irányába. Dusán és társa azonnal a kollégái segítségére sietett. Ez lett a zászlós veszte.

Az ámokfutó Poór Zoltánt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. A tárgyalás után azt követelte a rá vigyázó rendőröktől: hadd szóljon pár szót.

– Nincsenek szavak arra, mennyire sajnálom, hogy meghalt egy ember – mondta Zoltán. – De nem szándékosan ütöttem el, csak menekülni akartam, és megijedtem a fegyveres rendőr látványától. Nem is éreztem, hogy elgázolok valakit, csak azt, hogy egy autónak koccanok – magyarázta a férfi, aki azt is elmondta, hogy az élettársával három gyermeket nevel, a kicsi alig pár hónappal idősebb, mint Dusán lánya.

– Dusán halála borzalmas tragédia mindannyiunk számára – mondta megtörten a Borsnak Orbán Dezső, Dusán nevelőapja. – Kétéves korától én neveltem, nagyon jó gyerek volt. Úgy szerettem, mint a saját fiamat. Hadnaggyá léphetett volna elő, ha nem történik vele ez a tragédia. Egy özvegyet és egy kislányt hagyott hátra. Az unokám még nem tudja, hogy az apja nincs többé. Nem mertük neki megmondani. Remélem, az igazságszolgáltatás tenni fogja a dolgát, és az elkövető örökre rácsok mögött marad. Igaz, neki nincs lelkiismerete, s a börtön számára nem lesz akkora tragédia, amekkorát ő okozott nekünk. Természetesen nem tudunk megbocsátani.

Címkék: