Kedves BKV ZRt. és igen tisztelt BKV Figyelő blog!
(Bízom benne, hogy az egymásnak történő bemutatásuktól eltekinthetek…)
“Hálás köszönettel” “tartozom” az igenis nem tisztelt BKV-nak (vagy inkább képzeljék azt, hogy minden szó “-ek közt van).
Már a tavalyi Bp-Bamaokó rali kapcsán erősen gondolkodóba estünk kollegáimmal, hogy nekünk is indulni kéne, de kisebbik baj lett volna a pénz összedobása, ugyanakkor autószerelési ismeretekkel viszont semmiképpen nem rendelkezünk. Ráadásul én még asztmás is vagyok (nem csak pollen, sőt főleg az nem az allergiám), így mindenképpen búcsút intettünk a versenynek.
De ma (I.08)! Helyesebben: MA! Az élmény megadatott. Ebben nagy segítséget nyújtott a BPO-478 villamospótló, amely 18:22-kor érkezett az Etele-tér felé vezető oldalon a Tétényi úti megállóhoz. Az Ikarus sofőrje, mint rutinos versenyző, csak úgy “szállt” be a megállóba. Sőt, mire megállt még csak a csukló utáni első ( gy.k.: összességében a 3.) csúszott át a megállót jelző táblánál. De én nem voltam rest, és a jeges, le nem takarított járdán csak úgy siklottam az ajtó irányába (ugyanis a végállomást kitűzve célként az utolsó ajtó várható helyén várakoztam). Drága gépjárművezetőbácsi persze türelmetlen volt, még legalább egy ajtóhossznyira csúszkáltam a jégen, amikor bosszúsan csöngetni kezdett.
Mily hála, hogy volt kedves megvárni. Hiszen már a következő megálló alatti úton meggyőződhettem róla, hogy minden bizonnyal Ő lesz az egyik Bamakó-s söfőr, és megállónként 90 Ft-ért ez valóban örök élményt fog jelenteni számomra, hogy ha nem is az igazin, de az edzésen mehettem vele…
Amikor végre becsapódtunk a végállomásra, az összes utassal egy emberként menekültünk a száguldó bajnok buszáról. Hatalmas élmény volt, tényleg! Kösz BKV.!
Üdv.:
Armando Bertolucci