Innovációs Nagydíj: ismét keresik a legjobb fejlesztéseket

Az idei Magyar Innovációs Nagydíjra február 13-áig lehet pályázni – mondta Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán.
Kapcsolódó cikkek

Az igazgató hozzátette: a díjra gazdasági szervezetek pályázhatnak, amelyeknek tíz oldalon kell összefoglalniuk, hogy milyen innovációs eredményt tudnak felmutatni 2018-ban.

A bírálók kíváncsiak például az adott termék társadalmi hasznosságára, gazdasági eredményére, és arra is, hogy védi-e valamilyen szabadalom. A gazdasági eredmény körülbelül ötven százalékban játszik szerepet a döntésnél, a másik ötvenet az adja, hogy a termék mennyire számít újdonságnak, és milyen a társadalmi hasznossága.

A Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítmények további öt kategóriában kaphatnak díjat:

A legeredményesebb, 2016. január 1. után alapított innovatív startup pedig a Magyar Innovációs Szövetség „2018. év legjobb startup vállalkozása” díját nyeri el.

A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások, illetve szervezetek vehetnek részt, amelyek idén kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése stb.) jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet.

A díjak ünnepélyes átadóját 2019. március végén rendezik meg az Országházban.

Kiemelt fotó: Thinkstock