Drágulnak, mégis veszik a panelt, mintha kötelező lenne

Két év alatt 65 százalékkal drágultak a lakások a panelpiacon, de mégis veszik őket.

Két év alatt 65 százalékkal drágultak a lakások a panelpiacon, de mégis veszik őket. Az ingatlan.com elemzése szerint Budapesten az átlagos négyzetméterár idén októberben 329 ezer forint volt, ami éves szinten 21, a két évvel ezelőtti árakhoz képest pedig 65 százalékos drágulásnak felel meg.

A friss adatok szerint a panelpiaci drágulás a kereslet és a kínálat együttes bővülése mellett valósult meg.

Az elmúlt két évben a használt lakások piacán jelentős élénkülés következett be, a kínálatbővülés ellenére olyan erős kereslet alakult ki, hogy az árak stabilan emelkedtek. Bár a használt lakások piacán a téglalakások vannak túlsúlyban, a panelpiac is tartja velük a lépést.

Országosan a panellakások kínálata éves szinten 6 százalékkal nőtt, kétéves távlatban pedig 40 százalékkal emelkedett.

A panel titka

A szakember szerint a panelek sikerének több oka is van. Az egyik a fenntartási költségek csökkenése. Sokáig ugyanis a panelek a magas távfűtési díjak miatt kevésbé voltak vonzóak a lakáspiacon, ám ebben fordulat történt.

A másik lényeges szempont a paneleknél, hogy ezek átlagosan 30 százalékkal olcsóbbak a téglaépítésű lakásoknál.