A testület olyan határozati javaslatot készített elő, amely éppen a legmagasabb összeget ajánló pályázókat zárná ki a versenyből. Így a lap információi szerint legkisebb ajánlatot tevő Sláger Rádió és a második legkisebb összeggel pályázó Danubius továbbra is versenyben maradna.
Az Alkotmánybíróság június 30-án döntött arról, hogy az ORTT-nek újra meg kell pályáztatnia a Sláger és a Danubius Rádió által használt országos frekvenciákat. Ezen döntés előtt a médiatörvény tavaly decemberi módosítása volt érvényben. Eszerint a két rádió verseny nélkül birtokolhatja tovább a két legértékesebb, országos földfelszíni sugárzású magyar frekvenciát.
A törvénymódosítást Sólyom László küldte az Ab-nek, a testület pedig egyetértett az államfővel, mivel a sajtószabadság és a vállalkozáshoz való jog is sérül, ha nem írnak ki pályázatot. A Népszava információira hivatkozva a Sláger és a Danubius győzelmét jósolja.