Demján Sándor szerdán nyilvános ajánlatot tett a kormánynak: a takarékszövetkezetek 700 milliárd forintnyi szabad pénzeszközeiből több részre bontva egy 400-500 milliárd forintos fix alapot hoznak létre, amit az állam gondozhat, forrásként használhat fel a kis- és középvállalkozások támogatására vagy adott értékben önkormányzati fejlesztésekhez.
Kamatért és számlavezetésért
Az üzletember az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökeként, a Nemzetközi Szövetkezeti Nap és a takarékszövetkezetek megalakulásának 50. évfordulója alkalmából tette bejelentését.
Az ajánlat szerint a lebonyolítók a takarékszövetkezetek lennének, amelyek a forrásért megfelelő kamatot kapnának. A takarékszövetkezetek cserébe részt kívánnak venni a falvakban az állami kifizetések lebonyolításában és részt kérnek az önkormányzati számlák vezetéséből is.
Demján Sándor hangsúlyozta: Franciaországban vagy Németországban elképzelhetetlen, hogy ne a településen jelen lévő pénzintézet vezesse az önkormányzat számláját és állami kifizetések esetén ne élvezzen elsőbbséget. Felvetette azt is: a bank névre a takarékszövetkezetek történelmük alapján rászolgáltak.
A takarékszövetkezetek 1.300 milliárd forintnyi betétet gyűjtenek – ez a lakossági betétek 15 százaléka -, 600 milliárd forintot hitelként helyeznek ki, 700 milliárd forintot pedig a bankközi piacon keresztül hasznosítanak vagy államkötvényekbe fektetnek – ismertette az elnök.
A kormány megvizsgálja
Demján Sándor szerint nem várható el, hogy a takarékszövetkezetek hazafias kötelességből államkötvényeket vásároljanak. Ha nem tudunk megállapodni, saját üzleti érdekeinket figyelembe véve mi is lehetünk önzők; garantáltan le lehet úgy fedezni minden kihelyezést, hogy ne kelljen plusz kockázati alapot képezni – mondta. A tőkeemelés a mostani szabályozás mellett a takarékszövetkezeteknél nehéz – tette hozzá.
A megemlékezésen jelen lévő Veres János pénzügyminiszter elmondta: a kormány kész megvizsgálni, hogy az említett alap hogyan működhet úgy a kormányzat céljait is szolgálva, hogy a szövetkezeti gondolat is megvalósuljon és a vidéken működő gazdálkodó szervezetek, települési önkormányzatok fejlesztését is szolgálhassa. Hozzátette: bízik abban, hogy az egyeztetések még az idén eredményt hozhatnak.