Drágábbak lesznek a vállalati hitelek

A legnagyobb hiteldrágulásra a középvállalatoknak kell felkészülniük, de a kisvállalkozások is a források drágulására számíthatnak. A vállalatok fizetési fegyelme a lassuló gazdaság körülményei között kismértékben, de romlik.

A másodlagos jelzálogpiaci válság hatása nem jelenti a forrásbőség végét, viszont egyértelműen jelenti a források drágulását – mondta egy sajtóbeszélgetésen Plank Gábor, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese.

Középvállalatoknál lesz komolyabb drágulás

Az elmúlt időszakban kialakult egy olyan erős verseny a bankok között a középvállalati piacon, amely már nem a racionális mezőben volt – vélte a bankvezető. Egy középvállalat rövid lejáratú hitelhez akár tíz százalék teljes hiteldíjmutató (THM) alatt is hozzájuthatott. Ennek a világnak idén már valószínűleg vége szakad, komolyabb hiteldrágulás leginkább a középválallati körben képzelhető el – derült ki a bankár szavaiból.

A kisvállalatok kegyeiért már nem versengtek ilyen mértékben a bankok, ám a szemfülesek ebben a körben is 15 százalék THM alatti rövid lejáratú hitelhez jutottak. Ebben a körben a bankvezető a középvállalatoknál kisebb mértékű hiteldrágulást prognosztizált. A drágulás várható általános mértékéről konkrétan nyilatkozni olyan lenne, mint lottószámokat mondani – mondta a bankvezető. Számos bizonytalansági tényező van, ilyen például az infláció tényleges alakulása.

Romló fizetési fegyelem

A FigyelőNet kérdésére Plank Gábor elmondta: kismértékű romlást tapasztaltak a vállalatok fizetési figyelmében, amit természetesnek tekintenek a lassuló gazdasági viszonyok közepette. A bank veszteségrátája így sem haladja meg az egy százalékot.

A Budapest Bank (GE Money Bank) vállalati üzletága 2007 végéig 342,7 milliárd forint értékben helyezett ki hiteleket ügyfeleihez, amely 24 százalékos bővülést jelent az előző évi 275,6 milliárd forinthoz képest.

Címkék: Vállalkozás