A 31 milliárd forintnyi elnyerhető támogatás elsődleges célja az, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára elérhetővé tegye a magasabb hozzáadott értékű tevékenységeket segítő beruházásokat – tette hozzá.
A pályázatok alapján a leghátrányosabb kistérségekben megvalósuló beruházások hozzájárulnak a térségek felzárkóztatásához, a foglalkoztatás bővítéséhez. A 33 kiemelten hátrányos helyzetű kistérség vállalkozásai számára az idén hozzávetőleg ötmilliárd forint válik elérhetővé az uniós pályázatok alapján.
A 2008. évi úgynevezett első körös pályázatok együttes keretösszege 30,7 milliárd forint, amiből az 1 milliótól 20 millió forintig terjedő, mikro- és kisvállalkozások által technológiafejlesztésre igényelhető összeg együttesen 8,7 milliárd forintot tesz ki. A komplex technológiafejlesztésre igényelhető mikrocégek és kkv-k számára szánt együttes keretösszeg hozzávetőleg 11,25 milliárd forint.