Nem vállalnák át a jelöltek a Malév adósságát

A lehetséges befektetők alaposabb tájékoztatását akarja elérni az ÁPV Rt. azzal, hogy egyezkedik a Malévvel és a Budapest Airport Rt.-vel a két cég viszonyának rendezéséről. A Malév-kérők száma időközben megcsappant, a BA-ra viszont egyre többen jelentkeznek.

Nem folytak érdemi tárgyalások a Malév privatizációjáról azóta, hogy az ÁPV Rt. több hónapja a második pályázati fordulót is sikertelenek nyilvánította, és közölte: közvetlenül egyezkedik a szűkített keretben lévő jelöltekkel. A Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők elképzelhetőnek tartották, hogy most sem lesz győztes, noha politikailag jól jönne a kormánynak a választások előtt, ha felmutathatna egy sikeres magánosítási alkut.

A privatizációt talán gyorsíthatja, ha sikerül tető alá hozni a légitársaság és a Budapest Airport (BA) Rt. közötti keretmegállapodást. A vagyonkezelő szerint azzal, hogy bekerül a Malév adatszobájába a dokumentum, a lehetséges befektetők számára tisztább helyzet áll elő, biztosítható a versenysemlegesség és a piaci alapú tárgyalás.

A két előző sikertelen pályázati fordulóval ellentétben a pontozás nem mechanikusan zajlik, hanem a két kulcskérdésre (adósságrendezés, tőkeemelés) adott befektetői válasz dönthet. A lap információi szerint a befektetőjelöltek sem a két sikertelen pályázaton, sem azóta nem mutattak hajlandóságot arra, hogy átvállalják a mintegy harmincmilliárd forintnyi adósság egészét. Előzőleg pedig jelezték: nem vállalnak garanciát arra, hogy minden mostani alkalmazottat megtartanak.

A keretmegállapodás aláírása még nem történt meg – mondta lapnak Németh Krisztina, a légitársaság kommunikációs vezetője.

Címkék: cégek