Hitel helyett

A vállalatfinanszírozás „Hamupipőkéjének”, a cégek által máig méltatlanul mellőzött mostohalányának tartják magukat a hazai faktorvállalatok. Úgy látják: éppen a szolgáltatásukra leginkább rászoruló termelőcégek nem ismerik az itthoni, bő 100 – ebből mintegy 40, tisztán csak ezzel a tevékenységgel foglalkozó – faktorcég szolgáltatását. A panasz csak részben jogos, hiszen a kilencvenes évek közepétől itthon meginduló faktorpiac szédületes fejlődést futott be: 1999 és 2002 között megháromszorozta teljesítményét, noha egy évtizede jószerével még ismeretlen finanszírozási formának számított Magyarországon.

A faktoring elsősorban a szűk likviditású, ám gyors termelésnövekedésre törekedő, illetve a hosszú – akár 60–90 napos – határidőkkel fizető vevők számára termelő vállalatoknak lehet előnyös (utóbbi mindennapi gyakorlatát testközelből ismerhetik például a nagy áruházláncokba vagy multinacionális cégeknek szállítók). A faktorok ugyanis az áru, szolgáltatás leszállítását követően megvásárolják ügyfelük követelését, s annak ellenértéke döntő hányadát – jellemzően a bruttó összeg 80–90 százalékát – mindössze 2–5 munkanapon belül előlegként átutalják számára. A maradék, a faktorcég költségeinek levonása utáni ellenértékrészt azután a számla kiegyenlítése után kapja meg a vevő.

Másfajta hitelminősítési szemlélet

A faktoringszerződés tehát egyfajta engedményezés, azzal a „plusszal”, hogy ebben az esetben pénzügyi szolgáltatásról, kvázi hitelezésről van szó. Csakhogy a faktorcégekhez a hazai kis- és középvállalkozók akkor is sikerrel fordulhatnak, ha előzőleg egyetlen banknál sem kaptak céges kölcsönt.

A faktorálásnál ugyanis nem az ő, a szállítók kockázati szempontú vizsgálata a lényeges, hanem a termékeiket átvevő vevőké. Ez pedig teljesen más hitelminősítési szemléletet igényel, olyannyira, hogy ezt egyes szakmai vélemények szerint sok bank csak nehézkesen tudja beilleszteni saját rendszerébe.

Pénzügyi tevékenységről lévén szó, a faktoringot természetesen csak a pénzügyi felügyeletnél (PSZÁF) engedélyt kapott – társasági vagy szövetkezeti formában működő – pénzügyi vállalkozások művelhetik. Ezek rendszeresen frissített alapadatait egyebek közt a felügyelet honlapján található lajstromból lehet ellenőrizni. Faktorálással azonban ma már több, az üzletre ráérző hitelintézet – például az MKB, Raiffeisen, Citibank és a HVB Hungary – is foglalkozik, de piaci súlyukat még jócskán lehetne növelni egyéb hátterű riválisaikhoz képest. A faktorálók világában egyébként ma még hiányoznak a pontos összpiaci statisztikák, de remélhetőleg ezek összeállítását is felvállalja majd az idén nyáron 10 taggal megalakult Magyar Faktoring Szövetség.

De voltaképp mit is jelent a szállító követelésének átvétele? Ezt követően a faktor maga szedi be a számlaköveteléseket és magára vállalja a fizetési kockázatot is, ha a vevő csak késlekedve vagy egyáltalán nem fizetne. A szállítóval kötött megállapodás persze lehet visszterhes is. Az engedményező ilyenkor egyfajta kezesként szavatol a vevő fizetéséért, s ebben az esetben a faktorcég kockázata – tehát az általa felszámítható költség is – alacsonyabb mértékű. Bármilyen megoldásról is legyen szó, elengedhetetlen, hogy a szállító minden, a követeléshez kapcsolódó információt a faktor rendelkezésére bocsásson.

A faktorcégek típusai

A faktorcégek között számos olyan akad – például az anyabank rossz követeléseit átvevő és kezelő OTP Faktoring Rt., vagy részben a Primátus Rt. – amelyik részben vagy egészében csak lejárt tartozások kezelésével és érvényesítésével foglalkozik.

Akad olyan cég (Áginvest-Faktor), amely kizárólag a már egyébként meglévő ügyfélkörének minősített tartozásait hajlandó megvásárolni, de nem indul például azokon az – állami hatóságok, közüzemi szolgáltatók és egyéb cégek által meghirdetett – pályázatokon, amelyeket kifejezetten ilyenek értékesítésére írnak ki.

S vannak olyanok – például az összforgalom tekintetében jelenleg abszolút piacvezető –Magyar Factor vagy a Citibank – amelyek kizárólag érvényes, nem lejárt tartozásokkal foglalkozik.

Természetesen a kifejezetten problémás követeléseket vásárló, szigorú belső szabályok szerint dolgozó társaságoknak – amelyek meglepő módon gyakorta még a „klasszikus” faktoring szakmától is szeretik elkülöníteni magukat – sincs semmi közük az itthon időnként fel-feltűnő rosszhírű behajtó csoportokhoz.

S hogy a kép még sokszínűbb legyen: a belföldi mellett létezik nemzetközi faktoring is, amelynél nyilvánvalóan a külhoni vevőkkel szemben kell érvényesíteni a követelést. E területen jelenlegi 15 millió dolláros kintlevőségével a Citibank számít piacvezetőnek.

A faktordíj és a kamat

A követelés bruttó összegére vetítve a faktorcégek döntő többsége kétféle költséget, a faktordíjat és a futamidőre számított kamatot számít fel magának. A díj mértéke attól függ, hogy a faktorcég korábbi üzleti kapcsolataiból mennyire ismeri a vevőt és a szállítót, mekkora a számla volumene és vannak-e egyéb – például az egyes iparágakra jellemző – kockázatok. A piacon ma átlagosan 0,5–1,3 százalék közti faktordíj a jellemző. Akadnak olyanok – így például a Citibank –, akik a tarifát már előzetesen levonják, mások – például az Áginvest-Faktor Rt. – a futamidő alatt kisebb részletekben vonják le azt. Utóbbi esetben persze annak mértéke nemfizetés esetén egyre magasabb lesz.

A másik költség, a kamat minden esetben a követelés futamidejével megegyező budapesti bankközi kamatlábhoz (Bubor) igazodik: annál jellemzően 2–3,5 százalékkal magasabb, azaz jelenleg 13–14 százalék körüli. A Buborhoz történő viszonyítás oka, hogy a nem banki hátterű faktorcégek elegendő saját tőke híján teljes egészében vagy – például a Magyar Factor – jelentős részben hitelintézeti forrásokat vesznek kölcsön a finanszírozáshoz. Az Áginvest-Faktor például több bankkal is refinanszírozási kapcsolatban áll.

A költségeket némileg módosítja, ha az ügyfél keretszerződéssel rendelkezik faktorvállalatánál. E megállapodás azt jelenti, hogy a faktor egy meghatározott időszakra a szállító által megküldött valamennyi számlát átveszi. Utóbbiak együttes összegét általában maximálják, ez rulírozó jelleggel újra és újra kihasználható, de természetesen a szállító nem köteles minden követelését faktoráltatni. A technikai megoldások itt is eltérhetnek: az Áginvest-Faktornál például a határozatlan időre kötött keretszerződéseket félévente vizsgálják felül, a Citibank pedig éves megállapodásokat köt. Utóbbi társaság bizonyos nagyvállalati vevőkörénél is köt keretegyezségeket: ezek beszállítói mindenkor visszkereset nélkül, 100 százalékos előlegfizetéssel vehetik igénybe a faktorszolgáltatást.

Óvatosabb faktorcégek

A faktorcégek elvileg bármilyen iparágra, szolgáltatási területre vonatkozó követelést megvesznek. A piaci szereplők egy része ugyanakkor az elmúlt jó egy évben óvatosabban üzletel: véleményük szerint egyes ágazatokban, így az építőiparban romlik a fizetési fegyelem, sőt ismét tapasztalhatók körbetartozások is. A faktorok saját vevőminősítéseik mellett egyébként a biztonság érdekében általában használják a bankközi adósnyilvántartó rendszert – a BAR-t – , sőt nagy részük biztosítást is kötött az esetleges „bebukások” elkerülése érdekében.

A faktorcégek egy része ódzkodik a szerintük fegyelmezetlen tartozóknak számító állami, önkormányzati vevőkkel szembeni követelések megvételétől is, mások viszont így például az e-F@ktor viszont ideális adósoknak tartják őket. Két éve ugyanakkor a teljes egészében állami kézben lévő Reorg-csoport létrehozta a Kvantum Investment Rt.-t, amely kifejezetten a közigazgatási szféra – az adóhatóságtól az egészségbiztosítóig – tartozásait előlegezi meg.