A szabad munkahelyek száma tavaly év végén és 2011 elején is az egymilliós határ körül volt, azóta viszont kissé visszaesett a munkaerőpiac dinamikája; az év első három hónapjához képest 80 ezerrel csökkent a betöltetlen állások száma, de a munkaerő kereslet így is stabil és erős – számolt be az intézet. Az IAB évente négyszer készít összeállítást az állásajánlatokról. A második negyedévi felmérésben összesen 8 ezer munkaadót kérdeztek meg.
A 2008-ban elmélyült világgazdasági válság munkaerő-piaci hatásai korábban is viszonylag mérsékeltek voltak az Európai Unió legnagyobb országában. Eleinte nőtt ugyan a munkanélküliség, de meg sem közelítette a 2005 elején mért 12,6 százalékos történelmi csúcsot, és Németország sikerrel kapcsolódott rá a nagy feltörekvő gazdaságok – elsősorban Kína – növekedésére, így a foglalkoztatási helyzet gyorsan javult.
Elemzők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a munkaerő-piaci válságot csak a rövidített munkaidő révén sikerült elkerülni, szakszervezetek pedig bírálják a munkaadókat, amiért a határozatlan idejű szerződés helyett a munkaerő-kölcsönzést és a meghatározott időre szóló munkaszerződést helyezik előtérbe.
A szakszervezetek szerint a munkaadók arra is törekednek, hogy a munkavállalók mind nagyobb részét kivonják a kollektív szerződések védelme és az üzemi tanácsok hatóköre alól, és a bérszínvonalat is csökkenteni akarják a hagyományosan alacsonyabb bérű kölcsönzött dolgozók alkalmazásával.
Alacsony a munkanélküliségi ráta
Németországban a legutóbbi, júliusi adatok szerint 7 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami a legalacsonyabb érték az újraegyesítés óta. A regisztrált munkanélküliek szezonális hatásokkal kiigazított száma 2,957 millió volt júliusban.