Közlöny: Orbán Viktor beelőzte a nemzeti konzultációt

A kormányfő pontosan meghatározta, melyik miniszterének mikorra kell kidolgoznia a 21 pontos gazdaságvédelmi akcióterv részleteit.

Orbán Viktor miniszterelnök jegyzi a Magyar Közlönyben megjelent határozatot a kormány újabb gazdaságpolitikai akciótervéről, amelyet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón már részletesen ismertetett, amikor bejelentette, arról is nemzeti konzultációt indítanak. Az Orbán-kormány szerint a világgazdaság a koronavírus-világjárvány és a háború miatt megváltozott, ezért új megoldásokra, új gazdaságpolitikai eszközökre van szükség ahhoz, hogy Magyarország sikeres legyen.

Azt írják, csak a gazdasági semlegesség biztosításával lesz 2025-ben elérhető a 3–6 százalék közötti gazdasági növekedés. A gazdaság újbóli lendületbe hozása mellett az a cél, hogy a konjunktúra helyreállítása bevonó jellegű legyen, a társadalom és gazdaság lehető legszélesebb köre részesüljön belőle, különösen a magyar családok és a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások.

Az új akcióterv 21 lépése három pilléren nyugszik: a jövedelmek vásárlóerejének növelésén, a megfizethető lakhatás biztosításán és a kis- és közepes vállalkozások támogatásán.

A kormány a növelné a jövedelmek vásárlóerejét, a reálbéreket, ezért egyetért

A közlönyben is odaszúrtak Budapestnek. Azt írták, az Orbán-kormány

egyetért a megfizethető lakhatással kapcsolatos intézkedésekkel, ezért figyelemmel arra, hogy Budapest súlyos lakhatási problémával néz szembe, amely probléma megoldása elsődlegesen a főváros feladata lenne, de láthatóan ezt a problémát a főváros nem tudja kezelni, ezért a lakhatási probléma enyhítése érdekében a Kormány feladatának tekinti, hogy

A kormány külön kezeli az országos lakhatási feltételek fejlesztését.

A kormány meghirdeti a Demján Sándor Programot, amelynek célja, hogy a hazai vállalkozások mérete megduplázódjon, ezért egyetért

A Kormányinfón Gulyás Gergely korábban arról beszélt, hogy a kormánypárti frakciók kérésére döntött úgy a kormány, hogy az új gazdaságpolitika legfontosabb pilléreiről nemzeti konzultációt indít, mert nem fogadják el, hogy ezekről Brüsszelben döntsenek. Azt mondta: a magyar választóknak van lehetőségük véleményt mondani két választás közötti időszakban is arról, hogy milyen eszközökkel kell egy hatékonyabb, a növekedést szolgáló gazdaságpolitikát elindítani. A kormánypárti frakciók kérésének ugyanakkor az az előzménye, hogy esztergomi kihelyezett frakcióülésükön Orbán Viktor az új gazdasági programról, megfizethető lakhatásról, egymilliós jövedelemről és munkáshitelről, illetve a Demján Sándor Programról beszélt.