Kórházi várólisták: sokkoló adatokat közölt a NEAK

Július 8-i adatok szerint 30 447 beteg várt valamilyen műtéti beavatkozásra 60 napon túl az állami betegellátásban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint. A várólisták kétfélék, az egyik a kötelezően, a másik pedig a kapacitáshiány miatt vezetett várólista – írja az economx.hu.

A kötelező várólistákon júliusban 27 533-an vártak, egy hónappal korábban pedig 26 ezer beteg állt sorban a műtők ajtajában, erről itt írtunk korábban.

A kötelező várólistákat nyolcféle ellátás alapján vezetik, ezek között vannak többek között a csípő-és térdprotézis műtétek, a szürkehályog-műtétek, a gerincműtétek, a mandulaműtétek, vagy a szív elektrofizikai vizsgálata, a rádiófrekvenciás ablázió is.

A kapacitáshiány miatt vezetett várólisták esetében tízféle beavatkozás miatt kell várni hatvan napon túl a betegeknek, most összesen 2914 betegnek kell türelmesnek lennie.

Az idei év hetedik hónapjában a három leghosszabb várólistán 25 150 beteg várt, egy hónappal korábban 23 684-en.

idézi a portál az adatokat.

Júliusban is a legtöbben – 13343-an – térdprotézisre várnak, a betegek száma egy hónap alatt 552-vel nőtt. Csípőprotézisre is 300-zal több beteg áll sorban, a szürkehályog-műtétek esetében pedig a 60 napon túl várakozók száma 608-cal több, mint júniusban.

Kétéves várakozás a térdműtétre

Csípőprotézis-műtétre több mint 7200-an várnak országszerte. Az Országos Sportegészségügyi Intézetben az átlagos tényleges várakozási idő az elmúlt 6 hónapban 360 nap volt, az intézményben jelenleg 78-an várnak a műtétre. A várakozási idő szempontjából a dobogó második helyén, a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet van, itt az átlagos tényleges várakozási idő a megelőző 6 hónapban 322 nap volt, Sopronban 91 beteg várja a megváltást, hogy megszabadítsák a fájdalmától.

Szürkehályog-műtét miatt valamivel több mint 4500 betegnek adtak fél éven túli időpontot. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórházban 952 beteg várakozik, az átlagos várakozási idő az elmúlt fél évben 190 nap volt. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházában 181 nap volt az elmúlt fél év várakozási statisztikája, most két hónapon túl pedig 323-an várnak a műtétre.

A térdműtéteknél a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház hozza a legrosszabb statisztikákat.

Az elmúlt fél évben térdprotézisre átlagosan 620 napot kellett várni a betegeknek,

és most is 60 napon túl 651 beteg várja a műtétjét. A Komárom-Esztergom Vármegyei Szent Borbála Kórházban 542 nap az átlagos tényleges várólista hossza. Most közel 200 beteg vár térdprotézisre az intézményben.