Brutális kamatot zsebelhettek be a szemfüles gazdagok

Rekordot döntöttek a megtakarítások.

Rekordra ugrott a magyar lakosság pénzügyi megtakarítása az idei első negyedév végére – írta az Azénpénzem.hu a Magyar Nemzeti bank (MNB) által közzétett statisztika alapján. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt döbbenetes mértékű, mintegy 14 ezer milliárd forintnyi volt a vagyonnövekedés. A portál számítása szerint ez azt is jelenti, hogy

Hozzátették, nagyon jól tudják persze, hogy ezek az átlagok kifejezetten félrevezetőek. És hogy ugyan rekordot döntöttek a megtakarítások, ám ebből nyilván nem jutott mindenkinek – a magyarok döntő többsége továbbra is elég nehezen jön ki a fizetéséből.

Megemlítették, nemrégiben szakértők megállapították, hogy a növekmény gyakorlatilag egy szűk rétegre koncentrálódik, egyetlen százalék fölöz le szinte mindent. Olyan dinamikusan nő a koncentráció, hogy a leggazdagabbakkal foglalkozó szolgáltatók közül többen is feljebb húzták azt a határt, amennyi pénz felett hajlandóak valakivel foglalkozni – jegyezték meg.

A cikkben azt is részletezik, hogy miből jöhetett össze a vagyongyarapodás. Kiemelték, hogy hirtelen tízmilliárdok áramlottak Babakötvénybe, miután 2023. december 1-jétől 17,5 százalékra nőtt a 2032/S jelzésű kamata. Volt, aki egymilliárd forintot fektetett ide – tudta meg a portál. Számításuk szerint ekkora összegnél csupán egy évnyi kamat akkora, mint amennyit mondjuk egy 40 évig havi nettó 365 ezret kereső dolgozó egész aktív idejében keres.

Arra is kitértek, nem árt tudni, hogy mindannyiunk zsebéből irányítják a leggazdagabbakhoz a pénzt, hiszen az állampapírok után fizetett kamat a költségvetést apasztja.