Több mint 23 milliárd forinttól szabadítottak meg minket tavaly a banki csalók

És az csak a nem kártyás műveletekre vonatkozó adat. Ehhez még hozzájön a bankkártyás visszaélések kára is.

2023-ban

vagyis ennyit loptak el tőlünkegyetlen év alatt a bankszámláinkról – írja a Portfolio.hu az MNB adataira hivatkozva. A statisztika szerint

Ez azt jelenti, hogy

Mint a portál írja, a hazai elektronikus pénzforgalom egyik legfontosabb témája volt tavaly a bankszektor, a kormány és az ágazati szabályozók részéről, hogy elejét vegyék a rendkívüli csalási hullámnak.  Most végre kedvező jeleket is látni, mégpedig azt, hogy a tavalyi utolsó negyedévben már „csak” 4,3 milliárd forintnyi volt az ügyfelek által viselt kár, miközben a harmadik negyedévben még 7 milliárd forintra rúgott az összeg.

Ami a bankkártyás fizetésekkel kapcsolatos visszaéléseket illeti, az előző negyedévhez képest kis mértékben azok száma és összértéke is növekedett. A leírt kár 3,1 százalékkal nőtt, az ügyfelekre terhelt kár pedig 1,1 milliárd forintot tett ki.

A leggyakoribb visszaélési módszerek továbbra is az adathalászat, adatlopás illetve a pszichológiai manipuláció voltak.

A cikkben kitértek arra is, hogyan alakultak át a fizetési szokásaink, mennyivel nőtt az azonnali fizetések, átutalások, a kártyás fizetések, a mobilfizetések forgalma, és esett vissza a készpénzfelvétel, amit a Bank360 is részletezett.

Kapcsolódó
Háromszor próbáltak kifosztani telefonon, de vannak jelei, hogy csaló beszél a vonal másik végén
Szakértővel jártuk körbe, mire kell figyelni, ha telefonon megkeresik egy gyanús utalásra hivatkozva.