A Magyar Posta felé terelik a webshopokat

Kötelezővé teszik az online kiskereskedőknek, hogy az eladott áruikat a Magyar Postán keresztül küldjék – ha a vevő úgy akarja.

Forronganak a magyar web­shopok és a logisztikai cégek, mivel a kormány fű alatt kötelezővé tette az online kiskereskedőknek, hogy az eladott áruikat a Magyar Postán keresztül küldjék, ha a vevő úgy akarja – írja szerdai cikkében a hvg.hu.

A rendelkezés március 28-án lép életbe, és a rövid passzus egy december végi rendeletmódosításban elrejtve jelent meg. Az új szabályozásról sem a kormány, sem a Magyar Posta nem kommunikált.

A gazdasági portál szerint a felháborodás fő oka, hogy nem egyértelmű, pontosan mit is tett kötelezővé a kabinet. A szóban forgó paragrafus csak annyit mond ki, hogy webshopban eladott áru

kézbesítése érdekében az egyetemes postai szolgáltató által nyújtott postai szolgáltatás igénybevételének lehetőségét a kereskedelmi célú internetes honlappal rendelkező vállalkozás a honlapján biztosítja.

Márpedig Magyarországon az egyetemes postai szolgáltató a Magyar Posta, amelynek 2030 végéig szól az állammal kötött szerződése – emlékeztet a hvg.hu.

Az érintett szolgáltatók olvasatában két szélsőséges verzió is megjelenik. Az egyik szerint

A hvg.hu információi szerint heteken belül várható, hogy a kormányzati kommunikáció világossá teszi, miként is kell értelmezni az új rendelkezést.