Zöld Hang: Mintha a kormány kifarolni készülne a Paks2 projektből

Egyre több jel utal erre a portál szerint.

Egyre több jel utal rá, hogy már a kormány sem számol komolyan Paks2 felépítésével – írja a Zöld Hang. Arra céloznak, hogy a múlt héten a Fidesz olyan határozati javaslatot terjesztett a parlament elé, amely egyértelművé teszi szerintük, hogy a B terven dolgoznak.

A határozati javaslat legfőbb elemeit így foglalták össze:

Hozzátették, szerintük egyik sem arra utal, amit a kormányzati kommunikáció folyamatosan állít, hogy az atomenergia lenne a megbízható, kiszámítható és olcsó energiaellátás garanciája.

Az Orbán-kormány hajlandó racionálisan is cselekedni atom ügyben, de csak akkor, ha már minden más lehetőséget kipróbált

– foglalta össze az eset tapasztalatait kérdésükre a Párbeszéd–Zöldek EP-listavezetője, Jávor Benedek, kitérve arra, hogy a többi ország hogyan szerződött alternatív fűtőanyag-beszerzésre, és ki hol tart az orosz fűtőanyag kiváltásával. Megdőlt tehát az a vélelem, hogy orosz atomerőművet csak orosz fűtőanyaggal lehet működtetni, ezért került kényszerhelyzetbe a magyar kormány is. De míg a többiek egy amerikai céggel tárgyalnak, akik már kifejlesztették az orosz atomerőműbe való fűtőelemet, a magyar kormány elsősorban franciákkal tárgyal, akik még nem tartanak itt.

A kormányzati irányváltás, a vagyis az eddigi kommunikációs iránnyal szembeforduló cselekvés végső soron logikus Jávor Benedek szerint. Ám bármilyen területen kerül is szankciók alá a Roszatom (erre most a fűtőelemek kapcsán van a legnagyobb esély), az egyúttal a paksi bővítési projekt végét is jelenti – tette hozzá.