3,9 milliárd euró összegű hitelkérelmet nyújt be ma a kormány az Európai Bizottságnak

Energetikai infrastruktúra, energiahatékonysági pályázatok, illetve a zöld állátás projektjeinek finanszírozására.

Egy 3,9 milliárd eurónyi összegre jelentünk be hitelkérelmet az Európai Bizottsághoz – jelentette be Navracsics Tibor csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján. A területfejlesztési miniszter a portfolio.hu tudósítása szerint elmondta, csütörtökön van a határidő, így most küldik el a programot az RRF hitelkeretével kapcsolatban.A hitelkérelem az eddigiekhez hasonlóan energetikai infrastruktúra, energiahatékonysági pályázatok, illetve a zöld átállás projektjeinek finanszírozására szól.

Navracsics egyúttal jelezte, hogy az augusztus 11-ig társadalmi egyeztetésre bocsátott dokumentum kapcsán számos észrevétel érkezett több szereplőtől, ezeket pedig be is építették az elküldendő tervekbe.

A kormány jelentős mértékben visszafogta az igényelt RFF hitelkeret méretét, hiszen ahogy a tudósításban emlékeztetnek, hazánk eredetileg 9,7 milliárd eurós RRF hitelkeretre volt jogosult, de a kormány először azt jelezte a Bizottság felé, hogy ebből csak 6,6 milliárdot tervez lehívni, majd a július végi verzióban már csak 4,8 milliárd eurós hitelfelvételi terv, illetve a 700 millió eurónyi REPowerEU támogatás szerepelt, a 4,8 milliárd eurós hitelrész pedig a bejelentés értelmében tovább csökkent 3,9 milliárd euróra.

A határidőkkel kapcsolatban a miniszter csak annyit mondott, hogy az RRF-ből megvalósuló projekteknek 2026 nyár végére meg kell valósulniuk.

Az Erasmus-programról Navracsics annyit közölt, hogy nem tud arról, hogy szeptember 1. után lenne olyan egyetem, amely kiesne a programból, 2024 második félévéig biztosított a finanszírozás.