A rezsiválság miatt elvennék a raboktól a vízforralókat és a nagyobb tévéket

Zöld utat adhatnak az „otthonápolási őrizetnek” is.

A börtönök rezsijén próbál a Belügyminisztérium spórolni azzal, hogy a tervek szerint a jövőben kitiltják a fogvatartottak cellájából a nagyobb teljesítményű elektromos eszközöket, és zöld utat adnak az „otthonápolási őrizetnek” is, ami a zsúfoltság mellett az energiafelhasználást is csökkenti – írja a hvg.hu egy friss belügyminiszteri rendelettervezet alapján.

A rendelettervezet mellékleteként már össze is írtak egy tiltólistát a – letétbe helyezendő – eszközökről:

A miniszteri rendelet tervezete szerint a bv-intézeti elhelyezés helyett otthonápolási őrizetbe helyezhető az a krónikus beteg elítélt, akiről a bv. intézet orvosa – szükség esetén szakorvos bevonásával – megállapította, hogy „alapvető szükségleteinek kielégítésére” önállóan nagyrészt vagy teljesen képtelen ezért „mindennapi életvitelében folyamatos segítségre, ápolásra szorul”. Az otthonápolási őrizet elrendelésének további fontos feltétele, hogy legyen, aki „írásban tett nyilatkozatban vállalja a gondozást”.