Jól hangzik a bruttó 500 ezer forintos átlagfizetés, de a többség még a 400 ezret sem kapja meg

Az átlagot jobban megtestesítő mediánkereset már 118 ezer forinttal marad el az átlagkeresettől.
Kapcsolódó cikkek

A Központi Statisztikai Hivatal eddigi mérései szerint a teljes munkaidőben dolgozók körében idén a bruttó átlagkereset közelíti a havi 500 ezer forintot. A mediánbér azonban – ami valósabb képet fest egy átlagos magyar alkalmazott fizetéséről, hiszen azt mutatja, mekkora az az összeg, aminél az emberek fele többet, másik fele kevesebbet keres – csak bruttó 381 ezer forint körül alakul.

Az Átlátszó megnézte a visszamenőleg elérhető statisztikákat is, és az derült ki, hogy a medián és az átlagkereset egymáshoz viszonyított aránya 2019-ről 2022-re csak kis mértékben csökkent (78-ról 76 százalékra). Összegszerűen azonban látványosabb az eltérés, mert

A portál arra is kitért, hogy az Eurostat legfrissebb jelentése alapján az EU-ban a 2020-ban rendelkezésre álló mediánjövedelem átlagosan 17 871 vásárlóerő-egység (PPS) volt. Az egyes tagállamok között jelentős eltérések mutatkoztak, Luxemburgban 28 675 PPS volt a mediánkereset értéke, míg Romániában 7 724 PPS.

Hazánk is a sereghajtók között helyezkedett el 9 699 vásárlóerő-egységgel, szomszédaink közül csak Szerbiában (6 602 PPS) és az utolsó helyen álló Romániában (7 724) lett alacsonyabb a mérőszám.