Navracsics: A feladat az, hogy eloszlassuk az Európai Bizottság aggályait

A kormány hétfőn benyújtja a vonatkozó jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek.

A kormány együttműködik az Európai Bizottsággal és a testülettel folytatott egyeztetések után hétfőn benyújtja a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek, mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A miniszter elmondta: június óta tárgyalnak az Európai Bizottsággal, de elmondása szerint az alapvető problémát még mindig az okozza, hogy azonosítsák, pontosan mi a problémája a bizottságnak az európai uniós források felhasználásával. Hozzátette, nagyon intenzív tárgyalásokon vannak túl, és a javaslataik általában megkapják a bizottság támogatását, de az újabb és újabb követelményeket fogalmaz meg.

Navracsics Tibor emlékeztetett: három témában folynak a tárgyalások. Az első, amelyet Varga Judit igazságügyi miniszter koordinál, a jogállamisági feltételrendszerről szóló eljárás, ami az áprilisi országgyűlési választás után indult az Európai Bizottság levelével.

A feladat az, hogy eloszlassuk az Európai Bizottság aggályait, miszerint Magyarországon hiányos lenne a jogállamiság és ez befolyásolná az uniós források elosztását.

A másik két témát, az operatív programok finanszírozásával, illetve az újjáépítési alappal kapcsolatosat, ő maga koordinálja. A miniszter közölte: az összes operatív programot benyújtották a bizottságnak, és most folyik az értékelése, egyúttal reményét fejezte ki, hogy október körül konkrétan tárgyalhatnak azokról. Az újjáépítési alap pénzeiről azt mondta, dolgoznak a nemzeti program véglegesítésén, és napokon, heteken belül benyújtják azt. A miniszter bízik abban, hogy ősszel jóváhagyják és még ősszel aláírhatják a megállapodást.

Kapcsolódó
Daniel Freund: Félek, megint csak ígéreteket kaptunk, és a végén Orbán családja és barátai továbbra is sok pénzt lophatnak el
Ha az Európai Bizottság konkrét lépések nélkül menti fel Magyarországot a jogállami mechanizmus alól, még az is lehet, hogy az Európai Parlament megbuktatja, mondja Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő.

Navracsics Tibor a tárgyalások folyamatáról azt mondta: a bizottság tárgyalócsapata felvet egy problémát, ezt értelmezik, és ha az értelmezés szintjén nem tudják eloszlatni a felvetéseket és jogszabály-módosításra van szükség, akkor konszenzusos megállapodás születik a jogszabály-módosítás szövegéről.

Mint mondta, az első csomagot hétfőn nyújtják be az Országgyűlésnek. A miniszter szerint

a csomag olyan törvénymódosításokat tartalmaz majd, amelyek a bizottság számára is transzparensebbé teszik a közbeszerzési eljárásokat, és módosítják az összeférhetetlenségi szabályokat is.

A közérdekű vagyonkezelő alapítványok által működtetett szervezetek, így például a közalapítványi egyetemek kuratóriumaira egy meglehetősen széles körű összeférhetetlenségi szabályt állapítunk meg, amely az európai uniós összeférhetetlenségi szabályok mintáját követi, mondta.

Hozzátette: a bizottság azt kérte, a hagyományos magyar összeférhetetlenségi szabályok helyett térjenek át a sokkal szélesebb körű uniós összeférhetetlenségi szabályokra. A miniszter szavai szerint a jövőben a kuratóriumi tagok nem vehetnek részt olyan döntésekben, amelyek nemcsak őket, illetve hozzátartozóikat, hanem baráti vagy politikai szimpátiák alapján hozzájuk közel álló embereket is érinthet. A miniszter megjegyezte, az élet általában ezt szabályozta, a kuratóriumi tagok maguk kérték, hogy ne vehessenek részt az ilyen döntésekben.

Navracsics Tibor szerint a csomag tartalmaz egyéb, kisebb jelentőségű módosításokat is, a közbeszerzési eljárás ellenőrzéséről, monitoringozásáról is. Úgy vélte, a módosítások összességében nem jelentenek nagy újdonságot, de a bizottság értékelése szerint nagyobb garanciát jelentenek az átláthatóság érdekében.
Jelezte: a második csomag, amelyben egy új törvény is lesz a Közbeszerzési Integritási Hatóságról, várhatóan pénteken kerül az Országgyűlés elé.

Kapcsolódó
Miért is nem lépünk be az Európai Ügyészségbe?
Azért, mert nagyon komoly politikai kockázatot jelentene a magyar kormánynak. Azt az unió nem is kérheti, hogy a pénzekért cserébe belépjünk, ám mi önként felajánlhatnánk, hogy meggyőzzük Brüsszelt.

Navracsics Tibort kérdezték azzal kapcsolatban, hogy a bizottság vasárnap dönt a jogállamisági eljárás folytatásával kapcsolatban. A miniszter elmondta: korábban abban állapodtak meg, hogy a tárgyalások hatékonysága érdekében nem üzengetnek a felek nyilvánosan egymásnak, a magyar fél ezért nem hozta nyilvánosságra a bizottságnak küldött válaszlevelét. A miniszter megjegyezte: várják a döntésről szóló sajtótájékoztatót.

Ha az a változat lesz a hivatalos, ami a sajtóban megjelent, akkor ez azt jelenti, folytatjuk tovább a tárgyalásokat és megkezdődik a vállalások végrehajtása, és ez egy elég jó esélyt ad nekünk arra, hogy tudjuk tartani az eredeti menetrendet és év végéig alá tudják írni a megállapodást az Európai Bizottsággal, ami biztosítja az uniós források lehívását

– jelentette ki.