Ellenőrizték a szaloncukrokat, csak egynél találtak problémát

De ennél sem minőségi gondok voltak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi vizsgálat szerint húsz szaloncukor közül mindössze egynek maradt el az összes tömege a megengedhetőnél nagyobb mértékben a dobozon szereplő adattól – írja az MTI.

A közlemény szerint az ITM vizsgálata a szaloncukrok bevonatarányának és nettó tömegének megfelelő feltüntetésére terjedt ki. A húszféle csemege között a klasszikusnak számító zselés és marcipános mellett előfordult tiramisu ízű és tökmagkrémes is. A szabályozásban megkülönböztetett három fajtából mártott és töltött édességeket ellenőriztek fele-fele arányban, kandírozottat ezúttal nem.

A túl vékony burokkal rendelkező szaloncukor tölteléke könnyen kifolyhat, a mártott termék a kevés bevonat miatt hamarabb kiszáradhat. A megfelelő arányt ezért előírások rögzítik, a töltöttek mindegyike megugrotta a 25, a mártottaké pedig a 20 százalékos limitet. Az elégtelen bevonat miatt tehát egyetlen szaloncukrot sem kellett bevonni.

Rendelkezés adja meg azt is, hogy a tételellenőrzés során legfeljebb mennyivel térhet el az előre csomagolt termék tömege a tájékoztatásban jelzettől. 100-200 gramm között 9 százaléknál nagyobb különbség már nem fogadható el. Egy termék dobozába az egyedileg megengedhetőnél is kevesebb szaloncukrot csomagoltak, az ügyben hatósági eljárás indult. A vizsgált termékek tételes felsorolása a Fogyasztóvédelmi portálon érhető el.

Címkék: szaloncukor