Így csoportosított át a kormány: 16 milliárd megy az oltás népszerűsítésére, 404 millió gyermekvédelemre

Összesen 70 milliárd forintnak találtak új helyet a költségvetésben.

70 milliárd forintot csoportosított át a kormány a Magyar Közlöny szerint, amit az Mfor írt meg. A nagy összegű átcsoportosítás ezekből a forrásokból történt:

A pénz pedig ezekre a célokra kellett:

Egy másik melléklet szerint a Liget Projekttől is elvesznek 1,8 milliárd forintot, amit a közgyűjtemények kapnak meg. 600 millió pedig a Magyar Falu Program keretét csökkentette, ez a pénz a nonprofit és civil szervezetekhez kerül.

A beruházási tartaléktól  elvont 8,3 milliárd forint legnagyobb része,  3 milliárd forint a Groupama Aréna felújítását szolgálja majd. 1,2 milliárd forintból pedig 77 településen építene a kormány sportparkot.