Többrétű segítséget kapnak a fővárostól a vendéglátósok

Könnyebb lesz teraszt nyitni, egyszerűbb lesz kérelmet benyújtani, elengedik a teraszbérleti díjat.

Újraindítási csomaggal készül a fővárosi önkormányzat a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítését követően, ezzel segítve a budapesti vendéglátóipart, tudósít az MTI.

Gy. Németh Erzsébet (DK) humán területekért felelős főpolgármester-helyettes online sajtótájékoztatón közölte: Budapest turisztikai újranyitási csomaggal segíti a válságban lévő vendéglátóipart. Ennek kerében a fővárosi önkormányzat

Gy. Németh Erzsébet hangsúlyozta, a tavaszi újranyitáskor két szempontot tart a városvezetés a legmegfontolandóbbnak: rugalmasan szeretnének reagálni a szakmai felvetésekre, ugyanakkor szeretnék az emberek biztonságát garantálni. A fővárosi csomag arra fókuszál, hogy lehetővé tegyék a legtöbb szabadtér igénybevételét és megnyissák a közösség számára ezeket – jelentette ki Gy. Németh Erzsébet, ugyanakkor hangsúlyozta: az újranyitás egyik feltétele, hogy minél nagyobb arányban oltassák be magukat a budapestiek.

Az újraindítási csomagról szólva elmondta azt is, hogy áruszállítási pontokat alakítanak majd ki az érintett vendéglátóhelyek környezetében, a helyiségbérleti díjak maximális kedvezményét pedig ez év végéig biztosítják majd.

Közölte: az újraindítási csomag összeállítását folyamatos konzultáció előzte meg az ágazat képviselőivel, és ez rendszeres marad.

Továbbá

A koronavírus-járvány második hulláma leginkább a vendéglátást és turizmust ütötte meg, a kormány ugyan bértámogatást ígért a szektor szereplőinek, de olyan lassan kapták meg a pénzt (ha egyáltalán), hogy két hete tüntetést szerveztek az elkeseredett vendéglátós vállalkozók Budapesten, a kormány pedig gyorsan lépett: felgyorsította a bértámogatás kifizetését és nem utólag, hanem most már előre utalják a járandóságot. Ez sokaknak már nem segít. A Bulinegyedben a vendéglátós vállalkozások 40 százalékra már tönkrement, becsülte a kerület polgármestere a minap. A kormány a múlt héten úgy döntött, hogy február 1. és május 31. között az állami és önkormányzati ingatlanok után nem kell bérleti díjat fizetnie az éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek.