Keményen szigorodik januártól a KATA – megszólalt a minisztérium

Hárommillió a plafon.
Kapcsolódó cikkek

Ahogy korábban mi is megírtuk, fontos változás jön a kisadózó vállalkozások tételes adója szerint adózók (katázók) életében:

ugyanis az Országgyűlés által megszavazott törvénymódosítás értelmében 2021. január 1-jétől amennyiben egy katás vállalkozó ugyanattól a cégtől egy év alatt 3 millió forintnál magasabb összegű bevételre tesz szert, a határösszeg fölötti rész után 40 százalékos különadót kell bevallania és megfizetnie a megbízó cégnek; emellett megszűnik a kettős katázás is, tehát ugyanaz a személy csak egy vállalkozásban lehet kisadózó.

Ma Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára osztotta meg az MTI-vel, hogy mi az oka és a célja a módosításnak.

Izer Norbert úgy látja:

Az államtitkár szerint orvosolni kellett azt a helyzetet, hogy „ahol korábban száz munkavállaló volt az irodában, most száz katás ül”.

Két változtatási javaslatot kapott a PM:

Ám a PM egy harmadik verzió mellett döntött:

Januártól az számít, hogy az egyes szerződések, jogügyletek meghaladják-e a hárommillió forintot; vagyis az új szabály csak azokat a megbízókat, vállalkozásokat érinti, melyek ugyanattól a katás vállalkozástól egy éven belül több mint hárommillió forint értékű számlát fogadnak be.

Izer felidézte, hogy 2013-ban azért lett a KATA, hogy a jellemzően lakosságot ellátó mikrovállalkozásokat, így például a fodrászokat, kozmetikusokat, taxisokat segítse.