Nagyot kaszálhatnak a NER-lovagok a fővárosi rozsdaövezeteken

Óriási lehetőség a rozsdaövezeteknek az 5 százalékos lakás-áfa.
Kapcsolódó cikkek

Óriási lehetőség a rozsdaövezeteknek az 5 százalékos lakás-áfa, de első körben a NER lovagjai nyerhetnek vele — írta meg a Népszava.

Bár Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára januárban bejelentette az új kormányzati lakásprogramot, amelynek hangsúlyos része volt a bérlakásépítés. A Népszava szerint azóta ez hátrébb szorult, Fürjes egy múlt heti szakmai beszélgetésen elismerte, hogy első körben eladásra épülnek lakások, mivel a bérlakáspiac szabályozása bonyolultabb kérdés. Az államtitkár által közölt menetrend szerint ugyanakkor az új építőipari szabályozás akár már júliusban hatályba léphet.

Az építési törvény javasolt módosítása már az Országgyűlés előtt van: ez a rozsdaövezeti akcióterületek (RAT) fogalmának beemelése mellett a területek beépítési szabályait is egyszerűsíti.

A lap szerint ezeket az „azonnali” rozsdaövezeti akcióterületeket jelölik ki az első őszi kormányrendeletben, amihez az önkormányzatok projektjavaslatait már ettől a héttől várják. A rozsdaövezetben épülő lakások áfája 5 százalékos lesz, időkorlát nélkül.

Budapesten összesen 2945 hektár, azaz több, mint 4200 focipályányi elhagyatott gyártelep, régi vasúti üzem és bánya. A városszövetbe ékelődött alulhasznosított ingatlanok jelentős ingatlanfejlesztési potenciállal bírnak. A kormányprogram első nyertesei egy viszonylag jól körülhatárolható körből kerülhetnek ki. Budapesten már most több barnamezős beruházás zajlik, amelyeknek például a járvány miatt beszakadó lakáspiac okán kifejezetten kapóra jön az új állami akcióterv. A lap három ilyen projektet is bemutat:

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt