Pünkösdkor megnyit öt budapesti strand

Szigorú biztonsági intézkedések mellett.

Öt budapesti strandfürdőt megnyitnak május 30-án, a hatodikat pedig június 15-én –jelentette be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Szűts Ildikó elmondta:

jövő hét szombattól a Palatinus, a Paskál, a Római, a Csillaghegyi és a Pesterzsébeti strand várja a vendégeket, június 15-től pedig a Pünkösdfürdői is.

A zárt fürdőket a jelenleg érvényes szabályozás szerint még nem nyithatják meg.

A strandokon szigorú biztonsági intézkedéseket vezetnek be – hangsúlyozta a vezérigazgató. Kiemelte ugyanakkor: jelentősen csökkenti a strandok befogadóképességét, hogy a látogatóknak személyenként 16 négyzetmétert, a medencékben pedig 4 négyzetméternyi vízfelületet kell biztosítani.

Megkezdték az egyeztetést a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, hogy ezt a szabályozást vizsgálják felül az életszerűbb megoldások alkalmazása érdekében – jelezte Szűts Ildikó.

Az új szabályok a következők:

A budapesti strandokon a nyitás előtt nagytakarítást és fertőtlenítést rendeltek el, a közegészségügyi előírásokat maximálisan betartják. A nyitás után a korábbinál több takarító dolgozik majd a létesítményekben. A medencék vizét óránként ellenőrzik, a korlátokat félóránként fertőtlenítik, és óránként takarítják a zuhanyzókat, mellékhelyiségeket. Minden bejárathoz és a mosdókban kézfertőtlenítőt tesznek ki.

A hat strandon összesen több mint 50 féle jegyet lehet venni, ezek közül két jegy ára drágul 100-100 forinttal, ugyanakkor a családi belépőjegyeket átalakították, ezek jelentős kedvezményeket tartalmaznak – közölte a vezérigazgató.

A strandfürdők reggel 9 és este 7 óra között lesznek nyitva, de a vendégforgalomtól függően a vezérigazgató akár a korábbi nyitást és a későbbi zárást is elképzelhetőnek tartja.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba