Adózni kell a mikulásajándék után

Az állam is kéri a jussát: közel 40 százalékos terhet sóz az ajándékot finanszírozó cég, önkormányzat nyakába.

Sok cég szervez Mikulás ünnepséget a dolgozói gyerekeinek, olykor bevásárlóközpontokban van ajándékosztás, és az is jellemző, hogy az önkormányzatok szerveznek ilyent, a Mikulás körbejár a településen, és ajándékcsomagokat oszt a kicsiknek.

Mindebből azonban az állam is kéri a jussát.

A NAV egy tájékoztatót tett közzé, amelyből kiderül, hogy mindez nincs ingyen: ugyan a szülőknek nem kell közterhet fizetniük, de az ajándékcsomagokat finanszírozó munkáltatóknak, önkormányzatoknak kell.

Az ajándékozással kapcsolatban adókötelezettség is keletkezhet:

Egyes meghatározott juttatás után a közterheket nem a Mikulásnak, hanem a „szponzoráló” munkáltatónak, kifizetőnek kell bevallania és megfizetnie.

Az adó alapja a juttatás (például az ajándékcsomag) értékének 1,18 szorosa, amit 15 százalék szja és 17,5 százalék szocho terhel.

Vagyis összességében az ajándékcsomag értéke után közel 40 százalékos (38,35 százalékos) a közteher.

A közterheket a juttatás hónapját követő hónap 12-éig kell megfizetni és bevallani.

Kiemelt kép: A Mikulás gyerekeket fogad a Mikulásgyárban Budapesten, az 56-osok terén a megnyitó napján, 2017. december 1-jén. MTI Fotó: Balogh Zoltán