14 millióért frakciózott a Fidesz februárban Mészárosék szállodájában

Az idei költés majdnem másfélszerese az előző évinek. Nem kaphattak nagy kedvezményt.

Idén február 13. és 15. között az egy évvel korábbihoz képest új helyszínen, Balatonalmádiban tartotta kihelyezett frakcióülését a Fidesz. A helyszínváltoztatás úgy látszik, sokba került a kormánypártnak.

A 3 napos rendezvényért ugyanis 14,1 millió forintot fizettek ki – figyelt fel az Mfor a parlament holnapján közzétett szerződéslistára.

Feltételezték, hogy a kormánypártok minden tagja részt vett a frakcióülésen. Ebben az esetben számításaik szerint

A booking.com szerint jelenleg két éjszaka ára félpanziós ellátássa 36 és 96 ezer között mozog. Vagyis Mészárosék úgy tűnik, nem adhattak túlságosan kedvezményes árat a kormánypártnak. Sőt, még némi túlárazás is benne van a költségben, írja a portál.

A szerződést Kocsis Máté kötötte meg a Mészáros Lőrinchez tartozó Hunguest Hotels Zrt.-vel. A Hunguest Hotel Bál Resortban a kormány előtt álló fél év politikai és kormányzati menetrendjét ismertette itt Orbán Viktor, többek között a családvédelmi akciótervről, az európai parlamenti választásokról és természetesen a bevándorlás problémájáról is szót ejtett.

Noha a 2018 februári visegrádi frakcióüléshez képest 48 százalékkal többe került Mészároséknál összegyűlni, mégsem ez volt a Fidesz legdrágább kihelyezett ülése, hanem a 2016-os őszi, balatonfüredi.

Kiemelt kép: hunguesthotel.hu