Jó hír: az első félévben 1,5 százalékos volt a GDP-arányos többlet

Az adóbevételek és az uniós pénzek dobták meg az egyenleget.
Kapcsolódó cikkek

A kormányzati szektor 2017. I. féléves többlete az előzetes adatok szerint 270,5 milliárd forint, a GDP 1,5 százaléka volt, 2016 azonos időszakához képest 183,9 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,0 százalékponttal magasabb. Az egyenleg változása a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb mértékű növekedéséből adódott – jelentette a KSH.

2017 I. félévében 2016 azonos időszakához képest:

2017 II. negyedévében 2016 azonos időszakához képest:

A kormányzati szektor hiánya 2016-ban – a nemzeti számlák 2. előzetes adatai alapján – 656,5 milliárd forint volt, a GDP 1,9 százaléka. Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak. A kormányzati szektor adóssága – a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján – 2016 végén 26 164 milliárd forint volt, a GDP 73,9 százaléka.

A KSH megjegyezte: a kormányzati szektor 2013–2015. évi adatait felülvizsgálták a pénzügyigarancia-alapok és szanálási alap kormányzati szektorba sorolása és a mobilfrekvencia értékesítések bevételeinek új módszertan szerinti elszámolása miatt.